A suszter cipője
Ismerős a mondás. Rám is igaz volt.
Marketinges vagyok, aki vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik. Segítek cégeknek, hogy hatékonyabban működjenek, hogy a marketingjük dolgozzon értük, hogy ne égessenek el időt feleslegesen.
Közben a saját cégem? Korábban úgy működött, mint tíz évvel ezelőtt.
Az ajánlataimat kézzel írtam. Minden egyes alkalommal. Megkaptam az igényfelmérőt, elolvastam, gondolkodtam rajta, megírtam az ajánlatot a nulláról, formáztam, átolvastam, küldtem. Két óra, minimum.
Az e-mailjeimet egyenként válaszoltam meg. Reggel megnyitottam a postaládát, és mire észbe kaptam, elmúlt a délelőtt. A stratégiára, a fejlesztésre, a kreatív munkára — amitől igazán én lennék én — nem maradt idő.
A havi riportot, amit a könyvelőmnek küldök, minden hónapban összevadásztam különböző felületekről. Ugyanazt a folyamatot ismételtem, mint az előző hónapban, és az az előtti hónapban, és az az előtti előttiben.
Miközben az ügyfeleimnek arról beszéltem, hogy „automatizálják a folyamataikat”, a sajátjaim manuálisak voltak.
Miközben AI-ról tartottam előadást a kamarában, az e-mailjeimet úgy kezeltem, mint 2015-ben.
Elég kínos kimondani, de pont ezért mondom ki.
A pillanat, amikor eldöntöttem
Nem egy nagy, drámai pillanat volt. Nem úgy ültem le a gép elé, hogy „most megváltom a világot.”
Egy mentoring beszélgetésen történt. Bodogán Iván — a mentorom — arról kérdezett, hogy mi az, ami a legtöbb időmet viszi el a vállalkozásomban. Nem a legbonyolultabb feladat. Nem a legdrágább. Hanem ami a legtöbb időt eszi meg.
Elkezdtem sorolni. E-mail válaszok. Ajánlatkészítés. Adatszolgáltatás a könyvelőnek. Számlaiktatás. Ügyfélkérdések megválaszolása. Havi riportok.
Iván csak annyit mondott: „Na. Ezekkel kezdd.”
Nem azt mondta, hogy vágjak bele az AI-ba. Nem azt mondta, hogy válasszak egy eszközt. Azt mondta: azonosítsd, mi viszi el a legtöbb időt. Kezdd ott.
Egyszerű kérdés volt, de mindent megváltoztatott.
Mert addig úgy gondoltam az AI-ra, mint egy hatalmas, áttekinthetetlen dologra. Ezer eszköz, minden nap új modell, új funkció, új ígéret. ChatGPT, Claude, Gemini, Copilot, melyiket válasszam? Mire használjam? Hogyan kezdjek bele?
Lebénultam tőle. Pont úgy, ahogy az ügyfeleim is lebénulnak.
Iván kérdése volt a fordulópont: ne az eszközből indulj ki. A fájdalomból indulj ki. Mi fáj? Mi viszi el az időt? Kezdd ott.
Az „AI a cégemben” projekt
Szóval eldöntöttem, hogy végigcsinálom. Magamon.
Nem azért, mert guru akarok lenni. Pont az ellenkezője. Azért, mert meg akarom tapasztalni, milyen az, amikor egy egyszemélyes vállalkozó — aki nem programozó, hanem egy marketinges Szekszárdról — végigmegy ezen az úton.
A terv egyszerű:
Azonosítom a három legidőfalóbb feladatomat. Megkeresem, melyikre milyen AI-alapú megoldás létezik. Bevezetem. Tesztelem. Mérem, hogy mennyi időt spórolok. És erről őszintén beszámolok: mi ment, mi nem, hol akadtam el, mit tanultam.
Ez az „AI a cégemben” projekt.
Nem egy termék. Nem egy képzés. Egy út, amit nyilvánosan járok végig, és amit te is végigjárhatsz, a saját cégeden.
Miért nyilvánosan?
Mert fontos nekem a hitelesség. Nem akarok olyat tanítani, amit nem csináltam meg magamnak. Hogy nem akarok “megmondóember” lenni, aki elméletben tud mindent.
Ha nyilvánosan csinálom, nem tudom elengedni. Nem tudom egy hétig csinálni, aztán elfelejteni. Mert te is látod, és mert ha valaki megkérdezi, hogy „Karcsi, na és hogy áll az automatizálás?” — akkor legyen mit mondanom. Ne kifogásokat, hanem számokat.
És van egy másik ok is.
Iván mondta a beszélgetésünkben: aki most nem lép be ebbe a tempóba, az úgy lemarad, hogy nem fogja tudni behozni. Mert aki AI-t használ, az egységnyi idő alatt duplázza a kapacitást. Aki nem, az hiába dolgozik napi tizenkét órát, nem éri utol azt, aki nyolc óra alatt kétszer annyit csinál.
Ez nem ijesztgetés. Ez matematika.
Ezt a különbséget nem lehet behozni azzal, hogy „majd egy kicsit keményebben dolgozom.”
Az első lépés: mi az, ami a legtöbb időmet viszi el?
Leültem, és végigvettem az elmúlt egy hónap munkanapjait. Nem fejből, hanem konkrétan visszanéztem: mire ment el az idő?
A lista nem lepett meg, de a számok igen.
Az ajánlatkészítés állt az élen. Minden egyes új megkeresésre kézzel írtam ajánlatot. Átlagosan két óra per darab. Ha heti két-három megkeresés jött, az heti négy-hat óra csak ajánlatírás. Amiből aztán nem mindegyik lett megrendelés.
Utána az e-mailek. Nem a fontosak, hanem az ismétlődőek. Ugyanazok a kérdések, ugyanazok a válaszok. „Mikor lesz kész?” „Lehet módosítani?” „El tudod küldeni még egyszer a számlát?” Egyenként apróságok. Összesítve? Naponta másfél óra minimum.
Harmadik helyen a könyvelőnek való adatszolgáltatás. Havi rendszerességgel. Minden alkalommal ugyanaz a folyamat: összeszedni a számlákat, rendezni, formázni, küldeni. Nem nehéz munka. De két-három óra, amit hónapról hónapra megismétlek.
Na, ezekkel fogok kezdeni.
Mi következik?
A következő hetekben arról fogok írni, hogyan haladok. Konkrétan:
Melyik feladatot vettem elő először. Milyen megoldást választottam. Mennyi időbe telt beállítani. Mennyit spóroltam vele. Hol szívtam. Mit csinálnék másképp, ha újra kezdeném.
Nem „így csináld te is” típusú tartalom lesz. Hanem „ezt csináltam, ez jött ki belőle.” Számokkal, képernyőképekkel, őszintén.
Mert meg vagyok győződve, hogy amit én most érzek — ezt a „tudom, hogy kellene, de nem tudom, hol kezdjem” érzést — azt nagyon sok cégvezető érzi. Különösen itt, vidéken. Ahol nem Silicon Valley van, hanem Szekszárd. Ahol nem száz fős tech cég, hanem öt-tíz fős Kft. Ahol nem CTO dönti el, hogy milyen rendszert vezessünk be, hanem az ügyvezető, aki egyszemélyben marketinges, értékesítő, ügyfélszolgálatos és irodavezető.
Nekik csinálom ezt. Magamnak és nekik.
Ha te is cégvezető vagy, és felismerted magad ebben: mi az, ami a legtöbb idődet viszi el neked vagy a kollégádnak?
Írd meg emailben! Nem akarok eladni semmit, csak szeretném tudni, hogy másoknál is ugyanazok a dolgok fájnak-e, mint nálam.
Válóczi Károly | aiacegemben.hu #buildinpublic #aiacegemben #automatizálás #vállalkozás
