Van egy időpont a naptáramban, amit saját magamnak foglaltam. Reggel hét, egy-két óra, a saját dolgaimra, és bevallom: ez az, amit a legnehezebb betartanom.
Elméletben egyszerű. Ott van beírva, mint bármelyik ügyfélmegbeszélés. Mégis, elég egyetlen e-mail reggel, egy „csak egy gyors kérdés” üzenet, és már el is csúszott. Mire észreveszem már dél van, és a saját munkámhoz megint hozzá se kezdtem …
Sokáig azt hittem, ez fegyelem kérdése, hogy majd összeszedem magam, és legközelebb sikerül. Aztán rájöttem, hogy nem erről van szó.
Hanem arról, hogy automatikusan bekapcsol bennem egy régi program: az ügyfél fontosabb, mint én. Ha bárki jelentkezik, azonnal kell ugrom, mert valahol azt tanultam, hogy az én dolgom ráér, az övé nem. És amíg ez a program fut a háttérben, hiába írom be a naptárba a saját időmet: az első jövő-menő ügy elsöpri.
A furcsa az, hogy ezt fejben régóta tudom, nem elég csak tudni. A környezetet is úgy kell alakítani, hogy ne is legyen kísértés. Reggel ne nyissam meg a postafiókot, az értesítések maradjanak kikapcsolva az első órában. Ne az akaraterőmre bízzam, mert az reggel a leggyengébb.
Nem mondom, hogy megoldottam: van, hogy sikerül, van, hogy nem. De ma már legalább látom, mi történik, és ez már fél siker.
Válóczi Károly / 30/377 1938 / uzenet@aiacegemben.hu / aiacegemben.hu
A képet készítette segítőm, Gemini AI.