Azért vágsz bele a vállalkozásba, hogy a magad ura legyél. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy a legrosszabb főnöknek dolgozol, akit valaha volt szerencséd ismerni — saját magadnak.
Ismerős? Nekem nagyon.
Alkalmazottként volt munkaidő vége. Volt szabadság, amit tényleg ki lehetett venni. Volt főnök, akinek nemet lehetett mondani, ha túl sok volt. Aztán a magad ura lettél, és hirtelen ez a főnök te vagy. Csak épp ez a főnök soha nem enged el, nem szól, hogy „elég mára”. Nem ad szabadnapot lelkifurdalás nélkül, és mindig, de mindig lát még egy elvégzendő feladatot.
A saját cégemben időnként pont azzá válok, ami elől eljöttem: egy túlhajszolt alkalmazottá. Csak most nincs főnök, akire panaszkodhatnék, mert én vagyok az.
Ez a nehéz benne, mert egy rossz főnöktől el lehet jönni, de magad elől hová mész?
Lassan kezdem érteni, hogy a szabadság nem attól van, hogy nincs főnököd. Hanem attól, hogy megtanulsz jó főnöke lenni saját magadnak. Olyan, aki nemcsak hajt, hanem néha azt is kimondja: mára elég. Aki beír a naptárba pihenést is, nemcsak munkát. Aki nem büntet minden megállásért.
Ezt még én is tanulom. Van, hogy jó főnöke vagyok magamnak, van, hogy zsarnok. De legalább már látom a különbséget.
Te milyen főnöke vagy magadnak? Olyan, akinek szívesen dolgoznál, vagy olyan, aki elől inkább felmondanál?
Válóczi Károly / 30/377 1938 / uzenet@aiacegemben.hu / aiacegemben.hu
A képet készítette segítőm, Gemini AI.